2019. január 17., csütörtök

Talán spontán



Győr melletti faluban nőttem fel. Mikor utaztunk valahova a szüleimmel, már egész kicsi koromtól figyeltem a házakat. Olyan házakról szól ez a blog, amelyekkel már régóta él bennem egy bizonyos vizuális kapcsolat, egyes útvonalakat nem tudnék nélkülük elképzelni.

1. Kis „küklopsz”



Egy sarokbeépítésű családi ház, egyszerű fehér homlokzatszínnel. A nyugati homlokzaton egy ablak árválkodik, úgy gondolom, utólag építhették be egy új szoba fényforrásaként.  A legszebb közhely ehhez a házhoz; az ablak a ház szeme, sajnos itt ebben a helyzetben nem tudok ettől elvonatkoztatni.

2. „Cry me a river”


A következő ház elég közel helyezkedik el az előzőhöz. Ez egy kétszintes ház, szintén fehér homlokzattal. Szigetközben elterjedt az egyszínű homlokzat (javarészt fehér vagy sárga) kevés helyen fadíszítéssel. Ebben a házban az alsó szint beharapása fogott meg, ami a baloldalon, a garázshoz a jobb oldalon pedig a bejárati ajtóhoz vezet.

3. Három a magyar igazság


Ez a ház az utánunk következő falu egyik mellékutcájában található. Szintén kétszintes családi ház, díszes homlokzattal. De ami igazán megkapó benne, az az ablakok egymáshoz való igazodása. Valószínűleg tartom, hogy utólagos tetőtér beépítésről beszélhetünk az ő esetében.

4. Minél extrább, annál jobb


Győr elitebb kertvárosában található a képen látható ház. Az épület elemei önmagunkban akár jók is lehetnének, de így összesűrítve elvesztették saját karakterüket. Nem egységet képeznek, hanem káoszt a geometriában.

5. No comment



Nem volt elég drága, rádobtunk egy púpozott lapáttal. A tetőidom elég érdekes, főleg a nem tető síkban lévő ablakok fölötti „félnyereg”, nem is beszélve az egyedi sarokablakról.  A ház utca felőli homlokzatán még finom íves szerkesztést figyelhetünk meg, ami a ház oldalkert felőli részére már nem mondható el.

6. Stairway to heaven


Ennek a háznak a szépsége az ablakokban rejlik. A homlokzat szürke mintája egy lépcső formát sejteti, de ezen túl még az ablakok is erre utalnak. Szinte biztos vagyok benne, hogy az ablakok parapet magassága a lépcsőpihenő magasságához igazodik.

Szücs Viktória


Képek forrása:
 
saját képek; kép1, kép2, kép3
google street view; kép0, kép4, kép5, kép6

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.