PoMo kulisszák Abaújban

„Encs Észak-Magyarországon, a Hernád folyó völgyében, Miskolctól 40 kilométerre fekszik. Abaúj közepében, a Miskolc-Kassa nemzetközi főút felezési pontján helyezkedik el. A térség kulturális, gazdasági, közigazgatási központja. Alapvetően mezőgazdasági jellegű a terület, magas színvonalú gyümölcstermesztése országos hírű. A várossá nyilvánítás küszöbén gyógyszertárak, diákotthon és sportcsarnok létesült. Encs fejlődő infrastruktúrája, növekvő népessége, kistérségi szerepköre eredményezte, hogy 1984-ben városi rangot kapott. Várossá válása óta újabb iskolaépületekkel bővült, megújult az Abaúj Áruház, a Posta, Rendőrség, Tűzoltóság, Földhivatal. Nagyon sok szép, új épületet láthatunk, a fő utca kialakítása is kisvárosi jellegű.” - olvashatjuk Encs község honlapján, az építéstörténet címszó alatt. Ebben a posztban szeretném felvillantani az abaúji kisváros építészeti sajátosságait, és ezzel rávilágítani egy szerte az országban, vidéken megfigyelhető jelenségre, melynek gyökere a posztmodern építészet formafelszabadító táptalajából nőhetett ki.

Ősszel egy családi kirándulás keretei között jutottam el Encsre, ahol a főutcán végigautózva a figyelmes szemnek valami furcsa. Csak lassan jöttem rá, hogy mi, ehhez némi helytörténeti felvilágosítás is szükséges volt. Ideteszek egy utcaképet, és bár nem én mondtam, de maximálisan egyetértek azzal, hogy ebben a furcsaságban van valami vadnyugati kisvárosi hangulat. Bár a lemenő nap narancsos fényei a hatást csak fokozzák, a megfigyelés tagadhatatlanul helyes.

Ha modern építészettörténet, akkor azt tanultuk, Keneth Frampton-t kell olvasni, így tettem én is. Frampton szerint a posztmodern építészet a modernizmus strukturalista szemléletét eldobva, külsőségekre koncentrál, kiüresíti a formák klasszikus jelentéstartalmát, de nem is tehetne mást a modernizáció mérhetetlen fejlődése és a kapitalizmus eluralkodása nyomán. A forma követi a funkciót elvet felrúgták, az építészet vezérelve a díszlettervezés irányába mozdul el, „óriási méretű csomagolás” -ként burkolva a funkcionális tartalmakat. 

A modernnel szembeforduló, az úgynevezett „stílust” megszüntetni akaró posztmodern valójában a célját mégsem érte el, és ennek bizonyítékaként értelmezhető talán Encs az én olvasatomban. Ha a térképet megnézzük, Encs főútvonal menti magja a várossá fejlődés ellenére nem sokat változott a történelem során, de mindez csak térképen igaz, ahol a beépítést figyelhetjük meg. A mezőgazdasági tevékenységet folytató magyar falu jellegzetes szalagtelkes beépítése a főút mentén végig ma is olyan, mint egykor. „A fő utca kialakítása is kisvárosi jellegű” olvashatjuk mégis a település honlapján… Számomra ezt olvasva egy földszintes maximum egy emeletes házakból álló zártsorú beépítés jut eszembe nyeregtetős, keretezett ablakú, párkányokkal tagolt házakkal. Téved, aki szintén ezt gondolná, mint ahogyan a mellékelt ábra mutatja.

Az egykori házak hagyományos utcai homlokzata már a múlté, elbújtak, kicserélődtek, eltorzultak. A formakincs gazdag, találunk itt mindent. „Posztmodern” (és szándékosan teszem idézőjelbe) díszleteket láthatunk, nekem még a patyomkin-falu is eszembe jut.

A posztmodern kedvelt és szeretett stílussá vált, ha lehet ezt mondani, hiszen színes, díszes, szép! A klasszikus alaktan formái és a népi hagyomány motívumai értelmezhetetlenül, rend és követhető logika nélkül keverednek az egyes épületeken, melyeket például Encsen a városiasodás jegyében emeltek. Nekem nem sikerült összeszámolnom, hány üzlet működik ebben az épületben, de az oszlopok következetesen pirosak, és a koronázó párkányt tartó gerenda… ez nem is gerenda, nyilván nem az, ez dísz, és szintén piros. Az alapvetően szimmetrikus kompozíciót a jobb oldalon egy ’90-es években divatos osztott félköríves ablak bontja meg, az összkép a járdára kiköltöző piaccal válik teljessé.

Az imént bemutatott eltorzított homlokzatú parasztházak után minden bizonnyal újonnan emelt középületeket hoztam mondandóm illusztrálására. Ezek az alkotások merészebbek, hiszen itt nem csak egyetlen keskeny homlokzati felület állt az alkotók rendelkezésérre, hogy tudásukhoz mérten a legszebb módon alkossák meg a haladás szimbólumait. A városi művelődési ház és könyvtár a község kulturális életének fő szervezője lehet. Feladatának komplexitását hivatott jelképezni a szabadon formált magastető kombinációja a széleken elhelyezkedő lapostetős tömegekkel. Említésre méltó a színharmónia, és a telefonfülkével együtt fennálló harmónia. Egy hibája viszont van az épületnek, hogy feltehetően a Nagy Íves Felirat Divat előtt készülhetett.

Nem mint a galéria és a takarékszövetkezet, ők már követik ezt a divatot. A tűzfalak nem szépek, el kell őket takarni, szerepel a köztudatban, ennek megfelelően félköríves apszis emeli szakrális magaslatokba a galéria funkciót. Különösen érdekes a fémlemez fedés peremén a keretezett falfülkében elhelyezett szobrot kiemelő párta. Nem vagyok biztos abban, hogy helyes-e saját formai szókincstáram elemeit használnom, ha valami ismerőset vélek felfedezni az itt talált formák között, hiszen itt semmi nem az, ami, de én azt hiszem, így tudom megragadni azt, amit látok.

Sorozatom záróeleme az Abaúj Áruház, a Divatkirály a feliratok világában. A harmonikus őszi színekkel kifestett épület reprezentatív bejárata hirdeti, hogy a ház fontos szerepet töltött be a várossá fejlődés folyamatában. Öntudatos és büszke, még ha erőtanilag furcsának is találjuk, hogy az oszlopok teteje kiszélesedő fejezet helyett összeszűkül, mintha egy táblát tartana a kezében: „Én dísz vagyok!”

Surján Borka

Források:

street view
http://www.encs.hu/?module=news&action=show&nid=8770
Kenneth Frampton: A modern építészet kritikai története