lakótemplom
-
Utrecht, Hollandia // 2007-2009 // Zecc Architecten
-
Hollandiában az apadó helyi gyülekezetek és az elviselhetetlen fenntartási költségek vezettek több mint 1000 szakrális épület bezárásához az 1970-es évektől kezdődően, melyeknek a harmadát lerombolták vagy teljesen elhagyatva állnak. Az utóbbi években kezdték felfedezni, hogy az újrafelhasználás az egyetlen megoldás arra, hogy megelőzzék a város történelmi értékeinek teljes kiüresedését és pusztulását. A Zecc Architect Studio nevéhez sok hasonló templom átalakítás kötődik; többek között az Utrechtben található St Jakobuskerk is. A projekt célja, hogy megőrizzék a műemlék jelleget olyan kevés beavatkozással, amennyire csak lehet.
1991-es bezárása előtt az épületet találkozóhelyként, koncertteremként, majd 2007-ig régiségek, bútorok bemutatótermeként használták. Hogy kiszolgálják ezeket a funkciókat, szükségessé vált a 90-es években a főhajó belsejébe egy félemelet építése, ami igazából a jelenlegi koncepció alapjául is szolgált. Ezen födém részleges eltávolításával állították vissza a templombelső térbeli minőségét és formálták egyetlen lakássá a teret. A létrejött impozáns, többszintes struktúra kontrasztban áll az őt körülvevő történelmi atmoszférával, mégis megmaradt az épület nagyszerűsége, eredeti szerkezete és alapelrendezése, ami talán egy nap majd új funkciót tölt be (könyvtár, könyvesbolt, múzeum vagy valami csoda folytán újra templommá alakul).
-
Kiss Gábor Ádám
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.