2018. november 17., szombat

Háromfai kis színes

Amikor szörnyű híreket olvasok (kirabolta az anyját, az apa agyonverte a fiát, a kocsmából a sértett lakására mentek, ahol megkéselték, stb.), időnként megkeresem, hol történt a dolog. Legutóbb Magyarlukafát néztem meg, és akkor már a környéket is, vesztemre belefutottam absztrakt kubista homlokzatfestésekbe, azóta minden szabadidőmet a street view veszi el. Bejártam már sok megye rengeteg kilométerét, gyűjtöm a linkeket, inkább el sem mondom, mennyi van. Lesz belőlük egy blog, a formája még nincs kész, de nagyjából az a cél, hogy naponta egyet kiposztoljak a kedves, vicces, szomorú, barbár, nem is tudom milyen, de nekem érdekes házakból. Vagy inkább képekből.

Ebben a posztban nem lövöm el a legérdekesebbeket. Kiválasztottam egy baranyai falut, Háromfa a neve, ott készült mind a tíz kép, és a legtöbb a színes festékekről és vakolatokról szól.

Az első ház a falu legszélén áll, egy kis halványkék festékre futotta csak, mindene nagyon kicsi, ablaka, ajtaja épp, hogy van. Kortalan, stílustalan, mérettelen, mindentelen. Archetipikus, de bővített. Nem szép, de talán mondhatjuk: szépen csúnya.



A második ház látszólag egy kádárkocka, persze a tetőforma elárulja, hogy egy korábbi, bővítgetett kis ház. Különössége a furcsa rajzolt homlokzat, mintha tussal lenne kihúzva, vastag tollal az ablak körül, de benne maradt egy furcsa vízszintes szerkesztővonal is félmagasságban. A lefolyók és a gázcsövek újabb vonalakat húznak a fehér papíron. És akkor még a pacákról nem is volt szó a vonalak találkozásánál!

A harmadik ház szintén egy hamisított kádárkocka, de ügyesebb hamisítvány. Az arányok jobban jöttek ki, a vakolatszínek is teljesen stílusban vannak. Meglepetés a vízszintes csíkozás, az eper-sárgabarack parfétorta! Kicsit csaltak a rétegekkel, mert kevesebb volt az eperfagyi.

A negyedik kis ház ugyanazokból az alapanyagokból készült, persze szokás szerint a szomszéd felé már nem jutott a színvakolatból, csak pár csík. Az érdekesség a főhomlokzat, annak is a vicces kőlábazata és a sárga keretezések. Ezek nélkül nem lenne az a bánatos kutyapofa kinézete, elalvás előtti szemekkel...

Az ötödik képpel a települést belengő titkos színharmóniát demonstráljuk. Ez sárga lesz, az zöld, az megint sárga, és így tovább, teccikérteni? 

Innentől már csak a festékek és vakolatok összehangolása a téma, ez Háromfa specialitása. A megoldás egyáltalán nem evidens, vakolatszínből hagyományosan párféle volt, ami az oxidfestékekből kijött, kerítést mázolni viszont bármilyen színre lehetett, csak kitartás és jó szem kellett hozzá. És igény!

A képen nem látszik, de a google maps linken meg lehet nézni: a bal és a jobb oldali szomszédnál is színben van tartva a kerítés, nem csak itt!

Lehetne mondani, hogy a zöldek még rendben vannak, de az ablakok sávjának a színe nem az a kimondott kerítéssárga, de tessék megnézni a csíkot az eresz alatt! Na ugye?

Egy különösen finom megoldás, ahol a kerítés fáradt narancs dróthálója szinte eltűnik a kifakult sárgadinnye színű lábazat előtt, és maradnak a lebegő fehér cirádák. Remélem nem kell említeni az érett tető és a terméskő lábazat összhangját!

Utolsónak hagytam a tökéletes mimikrit: itt minden zöld, nemcsak az örökzöldek meg a fű, hanem a kerítés, a homlokzat, a homlokzatdíszek, és még a tető is. Ravasz trükk a homlokzatfesték egészen halvány zöldje, így a fehér ablakok is bele tudnak simulni a kompozícióba. És igen, bevállalós a család, még a gázcső se sárga, mert bírság ide vagy oda, egyszerűen nem lehetett más, mint zöld.

Ennyi volt a visszafogott előzetes, lesz nemsokára egy blog, legkésőbb Luca napján elkezdem, és egy évig csinálom. Ha mást nem fog érdekelni, a magam kedvéért. 

Jancsó Miklós


Források, további olvasnivalók:

https://www.dezeen.com/2014/08/17/hungarian-cubes-by-katharina-roters/
https://www.youtube.com/watch?v=o_DmGXat0XA
https://dezarch.tumblr.com/tagged/jan%C3%A1ky-istv%C3%A1n


Képek forrása:

kép 01:
https://www.google.hu/maps/@46.088577,17.3361995,3a,50.9y,290.45h,90.18t/data=!3m6!1e1!3m4!1s_mB4AbrNUxWV8PMB6vQkSw!2e0!7i13312!8i6656
kép 02:
https://www.google.hu/maps/@46.0914507,17.3360814,3a,48.9y,290.58h,89.68t/data=!3m6!1e1!3m4!1smU0lCCKBu7HEo1C0xgFAGA!2e0!7i13312!8i6656
kép 03:
https://www.google.hu/maps/@46.1003526,17.3348384,3a,52.2y,269.78h,89.95t/data=!3m6!1e1!3m4!1sd1t4AFiEDYBTAvt6IJO0WA!2e0!7i13312!8i6656
kép 04:
https://www.google.hu/maps/@46.0939138,17.3359452,3a,49.1y,222.35h,90.48t/data=!3m6!1e1!3m4!1spgsgu6CLjiGD7mR-ulNmxw!2e0!7i13312!8i6656
kép 05:
https://www.google.hu/maps/@46.1020992,17.3337935,3a,75y,359.48h,87.84t/data=!3m6!1e1!3m4!1ss4w_9mmu6XlWQDTHWXGtRQ!2e0!7i13312!8i6656
kép 06:
https://www.google.hu/maps/@46.0942782,17.3359397,3a,75y,294.44h,90.12t/data=!3m6!1e1!3m4!1sfJn332r0WmV2BWcZwNcl-w!2e0!7i13312!8i6656
kép 07:
https://www.google.hu/maps/@46.0960823,17.3359298,3a,66.8y,303.74h,89.11t/data=!3m6!1e1!3m4!1s7Oz699gg_xzv8q4v00ADAw!2e0!7i13312!8i6656
kép 08:
https://www.google.hu/maps/@46.0947911,17.335929,3a,75y,291.76h,88.82t/data=!3m6!1e1!3m4!1s7Evg6mgokBRwcEyDw1e7GQ!2e0!7i13312!8i6656
kép 09:
https://www.google.hu/maps/@46.1114658,17.3258131,3a,49.6y,256.69h,90.08t/data=!3m6!1e1!3m4!1sTGzplDLlTYXGBq5BbSvcbg!2e0!7i13312!8i6656
kép 10:
https://www.google.hu/maps/@46.1033851,17.3331603,3a,50.2y,22.27h,89.35t/data=!3m6!1e1!3m4!1s-up528AvrMAXyHZTnVvx1Q!2e0!7i13312!8i6656

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.